Rólunk

Szabó Zoltán

Szabó Zoltán vagyok, a Z-Moto Training alapítója és vezetéstechnikai instruktora. 9 évesen kezdtem aktívan motorozni, ez a hobbi pedig az évek során a szakterületemmé és hivatásommá vált, ugyanis 2009-től végzek motorral munkát a mindennapokban. Ebben az évek során több "társam" segített, a jelenlegi egy BMW R1250 RT típusú motorkerékpár. Ahogy telt az idő lehetőségem volt különböző versenyeken is kipróbálni magam. Versenyzőként részese voltam a gyorsulás és a Stunt Riding világának, jelenleg Triál kategóriában versenyzek a Magyar Bajnokságban. Ezen kívül külön, a munkám során is van szerencsém a mai napig hazai és nemzetközi versenyeken is rajthoz állni, ezek közül a legkedvesebb emlék pedig 2016-hoz fűz, amikor Németországban sikerült megszereznem az Európa Bajnoki címet.

Szirom Richárd

Szirom Richárd vagyok, a Z-Moto Training segédoktatója. A motorozás élményét édesapámmal kezdtem egészen kis gyerekként. Saját motort 12 évesen kaptam. Végig jártam a ranglétrát és azóta hobbi szinten az életem része a motorozás. Az egykerekezéssel régóta szemeztem, de saját motorral nem próbáltam. Évekkel ezelőtt a feleségem születésnapomra meglepett és befizetett egy egykerekezés oktatásra. Itt találkoztam Zolival, mivel én voltam az első tanulója. Ez az oktatás olyan jól sikerült, hogy folyamatosan jártam hozzá képzésekre. Az elmúlt évek alatt ez a kapcsolat barátsággá alakult. Minden oktatáson ott vagyok és fáradhatatlanul segítem a munkáját. A töretlen lelkesedés, tanulás és fejlődés eredményeképp Zoli segédoktatója lettem.

Képzéseink és áraink

Terelőkúp

Vezetéstechnikai tréning

A motorozásban soha nem jön el az a pont, amikor az ember azt mondhatja: "megtanult mindent". Mindig van mit tanulni és fejleszteni a már meglévő tudásunkat. Ebben segít neked a Z-Moto Training. A képzés gerincét a motoros rendőrök oktatási tematikája biztosítja. Próbáld ki magad olyan feladatokban, ahol eddig csak a járőröket láttad a képernyőn keresztül. A foglalkozás gyakorlat orientált, de tartalmaz elméleti oktatást is. Ezen felül a jelentkezők részt vesznek egy 1 órás elsősegélynyújtó előadáson, amit motoros mentő társunk tart laza, kötetlen, interaktív formában. Fejleszd képességeid, hogy biztonságosabban közlekedj a mindennapokban.

Képzés hossza: 8 óra
Képzés díja: 30.000 Ft

Egykerekezés képzés

Úgy valljuk, hogy ha valakinek megfogalmazódik a fejében az, hogy kipróbálja az egykerekezést, már csak az a kérdés mikor fog bekövetkezni. Mivel az egykerekezés roppantul összetett és bonyolult tevékenység, ezért borítékolható, hogy nem is fog elsőre, tizedjére vagy huszadjára sem sikerülni. Ilyenkor nagy veszélyben van maga a motoros, a motorja, a többi közlekedő és a gyalogosok is. A Z-Moto Training csapatának az volt a célja, hogy ellenőrzött, steril körülmények között tudják a motorosok kipróbálni az egykerekekezés érzését. Emellett segíti a tanulást a motorhoz rögzített keret, ami jelentősen biztonságosabbá teszi a feladat végrehajtását. A Z-Moto Training tanpálya az a hely, ahol az egykerekezés nem büntetendő, hanem kötelező!

Képzés hossza: 4 óra
Képzés díja: 35.000 Ft

Képzések

Jelenleg nincsenek aktív képzések.

Videók

Mit ne ronts el kezdő motorosként? – Tippek, hibák, tapasztalatok
Motoron Média - Így vizsgáznak a motoros rendőrök
Motoron Média - A rendőrmotoros Európa Bajnok